Hey!
Hogy vagytok? Remélem jól telik a szünetetek és nem gondoltok arra a rémes iskolára, ami sebesen közeledik. Phúj. A rész rekord késéssel érkezett, amit nagyon sajnálok, de vagy ihletem vagy időm nem volt. Mondjuk nem mondom, hogy olyan nagyon jó rész lett, mert nem lett az, sőt. Azért remélem elnézitek nekem ezt a botlást, mert most eléggé nem vagyok jó passzban. De örülnék neki, hogyha megfogalmaznátok nekem a véleményeteket. Legyen az jó akár rossz. Írhattok egy sort vagy egy szót, akár kis regényt is, nagyon hálás lennék érte. Ha van benne helyesírási hiba, azt sajnálom, de most nincs már erőm átolvasni a részt. Megpróbáltam nem olyan rövidre írni, de ez van.
Ui: Ketten írjuk a sztorit......
Puszi: Skys. <3
Olivia Spoons
Egy érdes nevetés szakadt fel a torkából, ami engem egy cseppet sem nyugtatott meg. Ujjai körbeölelték a csuklómat és tovább vonszolt a folyosón. Az emelet szép volt, de ugyanakkor rideg is, hiszen a fehér falakon semmi sem volt. Se egy kép, se egy tükör, még egy légy se. Lépteink visszhangoztak az ürességtől kongó emeleti folyosón. Gyakorlatilag levegőt se mertem venni, mert féltem, hogy valaki rám szól, miszerint milyen jogon töröm meg ezt az idegesítően nagy csöndet.
Niall megállt egy másik ajtónál és mutatóujjával rámutatott és rám nézett.
-Ez lesz a te szobád. Nézd meg és szólj, ha valamire szükséged van. A házban majd körbe vezetlek később, de most van pár elintézendő dolgom. Ezen felül később be fog jönni hozzád egy lány, Ő az én házvezetőnőm.- annyi időm se volt, hogy bólintsak egyet, mert mire feleszméltem a mondandója felfogásából már rég nem állt itt előttem. Félve lenyomtam a kilincset és egy picit meglöktem az ajtót. Nem akartam semmiféle meglepetést, mint például egy másik személyt a szobában vagy ehhez hasonlót. A szám egy kissé tátva maradt a szoba láttán. A falak itt is fehérek voltak, a padló pedig lakozott parkettából állt, ami visszatükrözte a fehér kanapé és szekrények színét. Egy fekete plazma tévé foglalt helyet a kanapéval szemközti falon. Az ágy, az ágynemű, a párnák...minden csupa hófehér volt. Az ajtóval szemben volt egy nagy ablak, ezért óvatosan odalépkedtem és kinéztem.
Természetesen teljes sötétség borította, de a kerti lámpák így is megmutattak pár fát és kisebb bokrokat.
Miután már meguntam a semmi bámulását megfordultam és egy kisebb szívroham tört rám, amikor megláttam egy fiatal lányt állni az ágyam mellett. Vörös haja egy kontyban volt összefogva a feje tetején, pont olyan hatást keltve, mintha egy koronát viselne. Nagy kék szemei voltak, amik erősen elütöttek hófehér bőrétől. Vékony volt, szinte csak bőr és csont. Normál esetben féltem volna tőle, de volt benne valami, ami inkább vonzott, minthogy taszított volna. A kisugárzása és az egész...lénye, barátságos volt. Amint közelebb lépett felém észrevettem a szeplőket, amelyek szépen hevertek orcáján. Egy mosoly szökött fel arcomra és bátorságot véve közelebb mentem hozzá, csak az ágy foglalt helyet közöttünk. Csontos kezét irányomba nyújtottam és bár eléggé zavartan, de kezet ráztam vele.
-A nevem Rose. Én fogok önnek segíteni, így, ha bármi óhaja van kérem azonnal szóljon- miközben hozzám beszélt arcát és vele együtt tekintetét a föld felé irányította. Csak a stílusát kell egy kicsit lazábbá tenni és teljesen meg is vagyunk.
-Az én nevem pedig Olivia, de csak Ol vagy Liv. És kérlek szépen Rose, tegezük egymást.- mosolyomból, alig viszonzott valamit, azonban testtartása kissé nyugodtabb lett. Beállt közénk a néma csend, ezért úgy döntöttem, hogy veszek egy fürdőt. Rose minden mozdulatomat követte a szemével és nyilván megértette szándékomat, mert távozott az szobából. A fürdőszoba túlságosan tiszta volt, féltem belépni, nemhogy még fürdeni benne.
A víz kellemesen ellazított, bár igaz az első öt percben úgy éreztem tűzben ülök.
"-Apa,apa- szaladtam be a nappaliba, ahol a szüleim álltak egymással szemben. Szemükkel szikrákat szórtak egymásra, de amikor apa felém fordult hirtelen eltűnt belőle minden rossz érzés. Csak a szeretetet láttam benne. Leguggolt, így egy szintbe kerültünk, majd kitárta a karjait és én odafészkeltem magam erős, tetovált karjai közé. Beszívtam "apás" illatát és nyomtam egy cuppanós puszit az arcára és távolabb hajoltam tőle.
-Mond, kicsim- simított végig fejemen és felemelt a levegőbe. Kis kacajok szakadtak fel a torkomból és, ahogyan anyára pillantottam láttam, hogy Ő is megeresztett egy kisebb mosolyt a jelenetre. Boldog voltam, mennyire boldog.
-Engedsz nekem vizet?- bólintott és magamra hagyott anyuval. Leültem anya mellé a kanapéra és megszorítottam tenyerét. Lassan rám nézett és felállt a garnitúráról, majd elhagyta a helyiséget. Értetlenül néztem hűlt helyét és cselekedete ismét könnyeket csalt a szemembe. Léptek dübörögtek le a lépcsőn és már csak anya elsuhanó alakját láttam, amint kilép egy táskával a házból. Az ajtócsapódásra apa kinézett a fürdőből, majd lassan megközelítette az elnyűtt kanapét és csordogáló könnyeimet letörölve érdes ujjaival az arcomról magához vont.
-Minden rendben lesz, minden rendben lesz...- csak ezt a három szót ismételte megállás nélkül."
Niall Horan
A szórakozóhely előtt tömérdek ember állt,- egyesek még józanul, mások pedig már teljesen részegen- akik arra vártak, hogy végre bejussanak az így is zsúfolt helységbe. Megközelítettem a "VIP" feliratú bejáratot és nem is kellett már semmit se felmutatnom, hiszen elég jól ismernek itt. Szinte minden este itt vagyok. Amint beléptem a nagy fekete kapun körém gyűlt legalább 10 lány és elkezdődött az este.
-Pikk négyes- vihogott Adam és ezzel megnyerte a játszmát. A többiek csalódottan dobták le a kártyákat, de azért rajtuk is ott virított azaz idióta mosoly.
-És mesélj, Niall- dőlt egy kissé előre haverom és pont olyan maffiózós mozdulatokat csinált, mint a filmekben a színészek. Így, hogy közelebb hajolt megtudtam nézni közelebbről vonásait. Barna haja az égnek meredezett és kissé kesze-kusza volt. A lányok keze okozta biztos. Gondolatomra elkezdtem nevetni és kissé idiótábbnak tűntem a többieknél. Ebből látszik igazán, hogy lement már pár feles a torkomon.
-Miről?- tértem vissza a kérdésre.
-A lányról..hogy is hívták....öm Liza, nem Tessa....uhhh tudod.- találgatott barátom.
-Ja, Olivia- nevettünk fel egyszerre - mit akarsz róla tudni?- érdeklődtem miközben megforgattam a dobókockát, ami az asztalon pihent.
-Hogy pontosan ki is Ő?- hangneme komollyá változott és éreztem, hogy most már sejt valamit.
-Egy lány- feleltem. Tekintete rideggé változott.
-Az Ő lánya?- kiküldte a lányokat és a fiúkat. Ketten maradtunk a fekete, dohos szobában, ami mindig is taszított magától, de nem tehettem szóvá sohasem. Nem volt miért. És a kérdés...olyan emlékeket szabadított föl elmémből, amik még sötétebbé és véresebbé tette a külvilágtól elzárt szobát. Ha az emberek akik ide járnak tudnák, hogy pontosan mik is történtek a szórakozóhely legeldugottabb szegletében kétlem, hogy ezt a kócerájt választanák. És, hogy pontosan mi is történt itt? Hmm.......minden, amit eltudsz képzelni.
-Azt kérdeztem, hogy az Ő lány-e- jelentette ki a velem szemben helyet foglaló férfi, aki csak két évvel idősebb nála. Ha annak idején Ő nincs, akkor ma nem itt vagyok.
-Még nem tudom. Azért hoztam el onnan, mert láttam egy gyerekkori képet az Ő lányáról és kifejezetten hasonlított rá. Próba szerencse.- lazán vállat rántottam és fejre állítottam egy üres sörös üveget.
-Szerencse.-horkantott fel- Nem ismerem ezt a szót.- tekintete olyan perzselő volt, hogy én is kénytelen voltam ránézni. Megfogott egy pici papírt és egy tollat majd mintákat kezdett rá rajzolni. Érdeklődve figyeltem őt , amint felém fordította a papírt. Egy sárkány volt rajta, ami éppen tűzet okád.
-Megtudod csinálni nekem?- a témaváltásból rájöttem, hogy lezártuk egy időre ezt az egészet. Kinyúltam a papírért és közelebbről megvizsgáltam a mintát. Hümmögve adtam a tudomására, hogy véleményem szerint nem lehetetlen vállalkozás.
-Istenem, Niall Horan tanulj már meg beszélni.-dobta nekem poénból az egyik kártyát, amivel játszottunk.
-Rendben-mosolyogva visszadobtam a kártyát és néztem, ahogyan a többiek visszaözönlenek a helyiségbe, ahol tartózkodtunk.
A házamban teljes csend és sötétség honolt, ezért megpróbált halk lenni. Már amennyire az tudtam lenni, mondjuk így is ledöntöttem egy vázát. Levettem- vagyis inkább kibújtam- a cipőmből és ledobtam a zakómat a földre, majd miután eltámolyogtam a lépcsőig fokonként felvonszoltam magamat rajta. A falat tapogattam és megkerestem a hatodik kilincset. Óvatosan lenyomtam és beléptem a szobába, amit teljes sötétség borított. Alig tettem meg pár lépést valami bevilágította a környezetemet. Először szorosan hunytam össze a szememet és apránként próbáltam nyitogatni, remélve , hogy pupilláim hozzá szoknak az erős fényhez. Igen, tényleg be kell szereznem LED égőket.
-Niall?- a szobában tartózkodó lány, egy igen hülye kérdéssel köszöntött engem. Nem, nem Niall vagyok. Dehogy is......
-Igen- válaszoltam és becsuktam magam mögött az ajtót. Lehámoztam magamról a nadrágomat és megközelítettem az ágyat, ahol Olivia és értetlen tekintete foglalt helyet.
-Mit csinálsz?- Kissé arrébb mozdult, ahogyan leültem az Ő oldalára. Felé nyújtottam a kezemet, de ő csak nemlegesen megrázta a fejét. Nagyot sóhajtottam és hátralöktem törékeny testét, heves reagálása mosolyt csalt az arcomra. Combja mellet térdeltem és bele néztem a szemeibe.
-Ne ellenkezz velem Oliv, mert hidd el nekem: te fogod megbánni.- kezeit feje fölé emeltem és lehajoltam hozzá.
-Mit akarsz tőlem Niall?- szinte ajkamnak súgta kérdését.
-Még magam sem tudom. De tudnom kell, hogy ki is vagy te pontosan.- Ajkaimat övéinek nyomtam és miután reagált érintésemre elengedtem kezeit és hagytam, hogy beletúrjon a hajamba.
